Animecon után

Csudálatos életkép arról, amikor valaki kiszabadul egy több napos animeconokról. 

A főszerepben, egy kicsit megviselt és lecsúszott Franciaország, meg az őt istápoló Poroszország és Spanyolország. 

Sajna nem találtam olyan BTT-s képet, amilyet akartam,
 de ez is megteszi.

Animecon után

Gilbert és Antonio eddig is tudták Francisról, hogy sose volt normális. Mindig is sejtették, hogy valaki valamikor nagyon fejre ejtette, és azóta sem sikerült még meggyógyulnia.

De amikor három nap alatt futótűzként terjedt el az interneten egy olyan videó, ahol a férfi miniszoknyában... nem is... úgy teljes egészében kislányoknak kitalált rózsaszín, fodros, csipkés, habos-babos ruhácskában, ugyanilyen színárnyalatú női kesztyűcskében és csizmácskában, masnikkal a hajában, lengette magát az Eiffel Torony tetején, és egy hangszóróba üvöltözött, azzal a szöveggel, hogy:

„Követelem, hogy minden egyes hentai manga ingyen elvihető legyen, különben levetem magam innen, és eladom magam egy másik országnak, és akkor a dicső Franciaország megszűnik létezni, úgyhogy ha kedves a jövőtök és a múltatok, eleget tesztek a követelésemnek!” Itt már biztosak voltak benne, hogy ott valami nagyon nagy probléma van.

Valószínűleg csatak részeg volt. Valószínűleg aznap szabadult az animeconról, és Japánnal meg Amerikával együtt elment inni. Valószínűleg ők is csúnyán végezték. Sőt. Japánt a Szajnából horgászták ki, holott ő azt állította, hogy neki semmi baja nincsen, és hagyják őt békén, mert épp a chakra összpontosítást gyakorolja, Amerikát pedig egy sikátor mélyéről fogták be, aki négy embert megharapott, mert ő ghoul.

Valószínűleg Gilbert és Antonio azt tervezte, hogy ők is kipróbálják, milyen szétplaccsanni az aszfalton, ha az Eiffel Toronyról levetik magukat, mert aki ezt a Francis-es videót feltöltötte, mostanra már egy saját szigetet is vehetett abból a pénzből, amin most az angol királynővel teázik. (Nem ez most nem Anglia. Ha az lenne, akkor lelkiismeret nélkül verték volna meg.)

Gilbert és Antonio egymás vállán sírták ki magukat, hogy nem ők dokumentálták ezt a természeti csodát, és töltötték fel abban a pillanatban a HetaTube-ra.

Gilbert és Antonio véres bosszún törték a fejüket. Nem, nem a most már dús gazdag arctalan civilre gondolnak, aki pénzt csiszolt az ő baromállat barátjukból, hanem inkább a baromállat barátjukat akarták most már széjjel alázni, hogy valahol jogos legyen.

Az úgy egyáltalán nem állapot, hogy legszerényebb becslések szerint is ezer évet kellett kibírniuk mellette, elviselni minden szeszéjét és esztelenségét, és emiatt semmi elismerést vagy vigaszdíjat nem kapnak.

Mind a ketten elgondolkoztak azon, hogy vajon mennyit profitálna egy olyan videó, ahol az össsssszes hülyeségét megörökítették volna. (Bár ahhoz kellett volna egy kamera, úgy körülbelül Kr.u. 800-ba.)

Sajnos, most ha akarnák, se tudnák vele újrajátszatni az összes faszságát, mert ahhoz vagy vissza kéne menni az időbe, hogy hiteles legyen, vagy ezzel az erővel filmstúdiót kéne nyitni, de a nagyobb gond az volt, hogy a nagyjára már nem emlékeztek csak tudták, hogy volt.

De azért a két jó barát nem röstellt átmenni a baromálltatjához, olyan hajnal négy környékén és egy jégkockákkal telipakolt vödör vizet ráborítani, hogy érezze a törődést.

Francis készségesen egy női sikítással versenyképes frekvencián vonyított fel, és helyből ugrott fel a plafonig, amibe belevájta mind a tíz körmét, és úgy lógott le onnan. Gilbert és Antonio nem értette a jelenség hogyantját, de inkább nem is kérdezték, csak fülig érő vigyorral és cinkos röhögéssel adtak egy pacsit egymásnak.

Franciaország egyébként az összes káromkodását a fejükre olvasta, amit ezerkétszáz év alatt meg tudott tanulni, még valami ófrancia cucc is volt benne, de azt már nem értették. Elég a saját anyanyelvük ónyelvezetére emlékezni, nem még a másikéra, főleg nem a csigazabálóéra.

Negyed órával később már a konyhában ültek, és Francis három takaróba bugyolálva reszketett, miközben még mindig szidta a sose ismert anyjukat.

- Szerintem megérdemelne még egyet. –bökte meg Antoniot Gilbert.

- Takarodjatok haza mind a ketten. - morrant oda Francis. - Mit képzeltek, mit műveltek? Tudjátok, hogy a hideg víz mennyire árt a bőrömnek?

- Amigo mio! –kapott a szívéhez Spanyolország, színlelt sértettséggel. –Mi ketten teljesen jó szándékból jöttünk hozzád. Három napos oroszlánszag van a szobádban, mi csak megfürdettünk, hogy a lányok a közeledbe tudjanak menni.

- Nincsen oroszlánszag a szobámban, jó?

- Nem, tényleg nincs. Öt oroszlán meg egy bivalycsorda szagának elegye. –javította ki Poroszország.

A szöszi erre dühösen és sértődötten fújt egy nagyot és kedvtelenül hallgatta a latinvérű szomszédjának hangját:

- Öregem, nem azért, de három nappal ezelőtt gyaláztad le magad ország-világ előtt, és ahogy látom, azóta csak egy kinyúlt colgate-es pólóig jutottál el meg egy szál alsógatyáig, ami ki van lyukadva. Az a kislányruha még mindig a földön hever gombócban...

- Amit mondjuk, még MA égess el. –szúrta közbe Poroszország.

- Így van, és tömény alkohol meg hányás szag uralkodik a szobádnak öt méteres körzetén kívül is.

- Azt nem tetted hozzá, hogy negyednapos. Szerintem még mindig nincs kijózanodva teljesen. Csak nézz rá! A fickó azt se tudja, hol van.

- Jaj, igen. –csettintett Spanyolország, olyan „jó hogy mondod” szinten. –Olyan fekete a szemed alja, mint az esti égbolt, a német megszállás alatt rendezettebb és jobban fésültebb hajad volt, mint most, meg egyébként a borostád is terebélyesedik. –mutatta a saját arcán Antonio az útvonalat. Franciaországnak már bajuszkezdeménye cseperedett.

Francis talán mondani akart volna valamit, de inkább egy ásítással mindent elintézett. A két másik férfi egy kicsit hátrébb húzták a széküket, és egymás fintorgó arcból megértették, hogy ez így nem állapot. A fene essen belé. Baszogatni jöttek át, erre pátyolgatniuk kell? Miért kell mindig ezt csinálni? –Nem tudjátok, hogy én miken mentem keresztül. -szólalt meg a fáradtságtól rekedtebb hangon Franciaország.

- Min? Kukáról kukára vonszoltad magad, belerókáztál mindegyikbe, míg bele nem dőltél az ágyadba? –vonta fel a szemöldökét Gilbert. –Ne tegyél már úgy, mintha nem csaptad volna szét magad teljesen, már ezelőtt is. 

- Nem. Tényleg nem tudjátok. –csóválta meg a fejét elreménytelenedve Francis. –Ugye volt az az animecon....

- Ejha. Nagy szemű, megrajzolt, csillogó hajú kínai kislányok nézésére pazaroltad az idődet, ahol villódznak a hátterek és átbarátkozzák magukat a túlvilágra? Megerőltető. Szinte már sajnállak. –tette karba a kezeit Poroszország, valahol dorgálóan. A német precizitásra való beállítottság miatt, bántotta a szemét ez a jelenlegi szemétdomb.

- Japánok és nem...

- És olyan hangjuk van a felnőtt nőknek, mint egy hisztizős hét éves kislánynak. –tette hozzá Spanyolország.

- Én nem is akarom elképzelni, hogy milyen lehet egy rajzolt pornó alatt ezeket a nagyon irritáló és vékony hangú nyögéseket hallgatni, miközben a polipok hármasával csinálják fel őket... –Gilbertet kirázta a hideg, ahogy megpróbálta vizuálni. Szerencsére nem volt egy képzőművész, és nem ment olyan jól, mint ahogy mehetne is... örült neki. –Én bírom Hondát, de komolyan, van neki szerethető oldala, de ez akkor is beteg. Érted, West legalább csak az újságokat gyűjti, Anglia meg a dvd-ket és titokban kukkol, az még normális is, de hogy ezeket megrajzolni...

- Meg kitalálni. –egészítette ki Spanyolország.

- Ez csak a felszín. Megvan a kultúrája és a kialakulása. Valahol zseniális kincsek. –próbálta bevédeni a dolgot Franciaország.

- Valahol... –mormogták egyszerre a vendégek.

- Cah. Ha már itt vagytok és oktatni próbáltok, meghallgatnátok a történetemet? –fakadt ki egy kicsit hisztisen és türelmetlenül Francis.

- Meg, meg amigo mio, mondjad csak. –mosolygott Antonio.

- Szóval volt az az animecon...

- A polippornó, igen. –vágott közbe Poroszország vigyorogva. Élvezte. Mindig is élvezte, ha idegesítheti ezt a bolond szőkét.

Franciaország megpróbált hirtelen, indulattól vezérelve rácsapni az asztalra, csak aztán rá kellett jönnie, hogy három takaró alá van tekerve a karja, és onnan nem olyan egyszerű kihámozni. Inkább egy megszégyenült nagy sóhajtással hagyta a dolgot. Poroszország fültől fülig érő vigyorral nézett rá.

- Volt az a Japan Expo. –kezdett bele harmadjára is szegény francia. –Egész Európában a legnagyobb anime rendezvény. Számos japán énekes, banda, cosplay idol jön el egészen idáig, és csak itt lehet megkapni olyan mangákat amik...

- Nein, nein, nein! –csapkodott a levegőbe Poroszország, tudjuk jól, kit parodizálva. Ő mindig is úgy érezte, hogy neki származásából adódóan joga van hozzá, de a többieknek már kevésbé. –Hagyjuk a fényezést Francis, jelen kinézeted alapján nem illik hozzád. Nekem azt mondd meg, hogy miért hasonlítasz egy rothadó guanószigetre. 

Franciaország sóhajtott. Belenyugodva bár, de törve nem, nekifutott negyedjére is:

- Ez a rendezvény négy napos volt. Az egy dolog hogy főszervező voltam, de a cosplay versenyen is indultam. Egész Európa legeslegnagyobb cosplay versenye ez. Mindig itt tartják meg nálam. Csak most tizenegy országból jöttek el a profibbnál profibb jelmezesek, akik...

- Fényezel! –formált tölcsért a kezéből az albínó, és félhangosan kiabálta oda az asztal másik felére.

- Ajjj már! Nem tanítottak jó modorra, mon ami?!–vágta be a hisztit Francis, és ha nem szeretné beállítani magát egy hű de erős és strapabíró meg különleges embernek, hogy ő olyanra képes, amibe ez a kettő már régen beledöglött volna, akkor itt azonnal befejezte volna, és többet nem szólalt volna meg. De inkább folytatta. –Tehát egy ilyen színvonalas eseményre, színvonalas jelmez kell. Többet ér, ha kézzel készített, és nem netről vásárolt, meg egy csomó apróság, amit ti úgy se tudtok értékelni. Két héttel a Japan Expo előtt jutott időm arra, hogy egyáltalán nekikezdjek az elkészítésnek, úgyhogy ez azt jelentette, hogy éjt nappallá téve dolgoztam rajta, amíg össze nem estem. –itt egy kis hatásszünetet tartott, aztán nyomatékosabban, minden szót megnyomva folytatta. –Két héten keresztül alig aludtam. Kávén és energiaitalon éltem, és a négy óra alvás már egy áldás volt. Kidolgoztam a belemet értitek? Aztán még nyomjak le egyhuzamban egy négy napos Európa szintű rendezvény, úgy, hogy közben vendégül látom Amerikát meg Japánt is.

- Azt akarod mondani, hogy két hétig megállás nélkül dolgoztál azon a lánykaruhán, amiből ki van az egész segged? –tartotta vissza a sírógörcsöt Spanyolország, ami miatt majdnem kipukkadt már a feje.

- Non! Az csak az EGYIK jelmez volt. Nem mehetek el négy napra csak egy darab jelmezben. Az úgy eléggé égő lett volna. Két hét alatt két jelmez, barátaim. Kettő. Mind a kettő saját kézzel készített.

- Le vagyok nyűgözve Francis. Varrónőnek elmehetnél. –vigyorgott a porosz, mire csak egy megsemmisítő pillantást kapott.

- Dióhéjban csak annyi, hogy két hétig nem aludtam, utána négy napot fesztiváloztam, és a végén ünneplés szinten elmentem Alfreddal és Kikuval iszogatni, hogy végre vége, és hogy jövő évben, ugyan itt, ugyanekkor, aztán megártott a tömény. Egy kicsit.

- Egy kicsit. –morogta egyszerre a két ország.

- És nem hiszitek el, amikor hazajöttem, hót’ részegen, még azon az éjszakán egy lavórt szorongatva megnéztem egy évadnyi animét.

- Te most nem baszol fel, hogy talaj részegen nagy szemű, nagycsöcsű rajzolt lányokat néztél, ahelyett, hogy egy igényesebb pornóra szánnád a fejed, vagy ne adj isten aludtál volna. –nézett nagyot hitetlenkedve Poroszország, de igazából már ő is a sírógörcsöt próbálta visszatartani. Azt a féle sírógörcsöt, ami káros mennyiségű fuldoklós nevetésben végződik.

- De igen, pontosan ezt tettem. –húzta ki magát Franciaország, mintha erre büszkének kéne lennie. –Bár arra nem emlékszem, hogy miről szólt az anime, csak arra, hogy lányok fenékkel és mellel harcoltak egymás ellen. –kicsit elkalandozott, elnézett a sarokba aztán folytatta. –Aztán aludtam. Két napot. Csak enni keltem fel, meg vécére mentem.

- Te egy hős vagy. –jegyezte meg szarkasztikusan Antonio.

- Köszönöm szépen, szerintem is. –bólogatott Francis, full komolyan. Full komolyan is gondolta.

- Ember. –csóválta meg a fejét Poroszország. –Ezerkettőszáz és még valamennyi éves vagy, miért pazarolod ilyenekre az idődet? Miért középiskolásoknak kitalált meséket nézel?

- Gil, mon ami. –csóválta meg utánzás képpen a fejét Francis. –Egy: Japán már kétezer és valamennyi éves, és sokkal jobban benne van, mint én, kettő: nem csak középiskolásoknak van kitalálva, hanem ugyanannyi műfaj megtalálható az animén belül, mint a filmeken és sorozatokon belül, és igenis vannak komoly alkotások, amik komoly kérdéseket feszegetnek és nem csak a csápos hentaiból áll az egész. Három: ha engem elítéltek, akkor csak gondoljatok arra, hogy Lengyelország brony. Ez azt takarja, hogy a kislányoknak kitalált My Little Pony sorozat elkötelezett rajongója.

Gilbert, már majdnem nyitotta a száját, hogy jó, az Lengyelország, aki sose volt normális, és ha egyszer kényszerből nem házasodik össze Magyarországgal, akkor sose nézett volna rá egy nőre sem, de rájött, hogy Franciaországgal ugyanez a helyzet. Igaz ő ránéz a nőkre, túlságosan is, de az most mellékes.

- Nekem teljesen mindegy hogy mit csinálsz a szabadidődben, Francis, csak könyörgöm, menj el fürdeni. –mondta Antonio egy túlzottan szenvedős fejjel együtt, hogy érzékeltesse, nem olyan jó móka a közelében lenni. Utoljára akkor érzett ilyet, amikor Romano kamaszodott, és hetekre bezárkózott a négy fal közé, egyáltalán nem szellőztetett és lusta volt egyaránt a fürdésre, meg arra, hogy a beraktározott kajamaradékokat kitegye.

- Eh. –döntötte hátra a fejét Franciaország és menetirányba nézett. –Messze van. Túlontúl messze van. Meg még csak hajnal négy... vagy öt... egyáltalán normálisok vagytok, hogy ilyenkor törtök rá az emberre? Én még álmos vagyok, nem azért.

- Most mondtad, hogy átaludtál két napot. –húzta el a száját Spanyolország.

- Hát, ha engem elszállítotok a fürdőig, én szíves örömest eleget teszek a kéréseiteknek. -rántott a vállán a szöszi.

- Óóóóó, ez felhívás keringőre? –jelent meg egy nagyon széles és gonosz vigyor Gilbert arcán.

Franciaország realizálta, hogy mit mondott. Egy árnyalattal sápadtabb is lett.

- Nem. Nem hívlak sehova. Inkább megyek is. –állt fel gond nélkül, de már késő bánat volt.

A két férfi hirtelen pattant fel, mert tudták, ha Francis menekülni akar, akkor menekülni is fog. Nem számít neki, hogy honnan hova, milyen terepen és miken keresztül, de futni fog. Még most azonnal kell bekeríteni, hogy ideje se lehessen reagálni semmire, mert utána bottal üthetik a nyomát. Főleg hogy ez a saját háza, ami jelentős előnyökhöz juttatja. Poroszország lefogta hátulról, Spanyolország meg kikapta alóla a lábait és már vitték is a veszejtő felé. Bár Franciaország tekergett, mint egy angolna és vonyított, mint egy sakál el nem eresztették őt semmi pénzért.

Gilbert berúgta a fürdő ajtaját, aztán ráfejelt a kapcsolóra, hogy lássanak is valamit.

Francisnak... hogy is fogalmazzunk? Igényes fürdőszobája volt. Mármint minden iróniát félretéve, tényleg igényes volt. Ízléses. Mint mondjuk a ház minden pontja igényes és ízléses, a szebb napjain.

Bár Gilbert szerint ez a fürdő a csicsás kategória alját nyalogatta, Antonio szerint, meg elmehetne egy luxus szálloda fürdőjének.

A helyiség amúgy hatalmas volt, de úgy, hogy a kád meg a mosdó között keringőzni lehetne, és ha leszámítanánk a fürdőszobai elemeket egy mini bálteremnek viccen kívül elmenne. Volt itt három oszlop, egy hatalmas tükör, egy hatalmas csillár, egy kőoltár nagyságú mosdó, külön pipere asztal meg külön egy szekrény csak a parfümöknek, hajápoló miazisteneknek meg még egy csomó bisz-basznak, amiknek egy normális férfi nem tudja a nevüket. A kád is hasonlított inkább egy jakuzzira, mintsem egy halandó ember fürdőkádjára. Akkora volt, hogy amúgy hárman simán beleférnének egyszerre. Igaz buzisan nézne ki, de beleférnének.  

No, ebbe a hatalmas kádba öröm volt zsíp-zsúp kenderzsúppal belehajítani azt a baromállatot. Akkorát csattant, hogy öröm volt hallgatni. Az egy dolog hogy bevágta az oldalát, de a nagyon sokféle samponjának a tetemes része is ráhullott. Ez olyan húsz darabot jelentett, és a két ország az istennek nem tudta megérteni, hogy mire jó negyven féle balzsam, sampon, tusfürdő, testápoló meg miegyéb.

Francis tipikusan egy piperkőc, elkényeztetett, gazdag fasz volt. Bár valahol az országok többsége, mind gazdag faszok, csak Franciaország ezt nem is próbálja leplezni, és ezért néha utálni kell.

Pontosan ilyen szituáció miatt robbant ki az a nagy híres forradalma is, és bár másféle eszközökkel (és más indítékkal), de a történelem most megismételte önmagát.

Gilbert fogta a zuhanyrózsát, a vizet csutkára a hideg oldalra tekerte és amennyire a zuhany kapacitása engedte úgy sugárban ráengedte a franciára a vizet.

Az sokat tenni nem tudott csak káromkodott, visítozott, és akárhányszor megpróbált felállni, mindig visszacsúszott, úgyhogy még vergődött is, mint egy partra vetett hal. Az egyetlen szerencséje már csak az lehet, hogy a három takaróját félúton elhagyta, mert akkor azokat is száríthatná ezután a kegyetlen akció után.

Gilbert és Antonio teljes szívükből röhögtek rajta, de csak azért, hogy törődésük minden szikráját Francis felé sugározzák, aztán ökleiket összeütötték. Ezért érdemes volt felkelni. Már vidáman indul a napjuk. Ezt a kis figyelemlankadást kihasználva, Francis feltápászkodott, egy tockossal együtt megragadta Gilbert tarkóját és félig berántotta maga mellé.

Az albínó is gyönyörű német káromkodásokat olvasott a szőkére, olyanokat, amik után Magyarország vállon veregetné, de hamar szabadulni tudott... habár csuromvizes pulcsival meg pólóval.

Spanyolország még megdobta a szomszédját egy fésűvel, meg Poroszország is hozzávágta a zuhanyrózsát, aztán jókedvűen kimentek.

- Jaaaaaaaaj. –sóhajtottak egyszerre és dőltek neki a falnak. –Bolond ez az ember. –folytatta Spanyolország.

- Az.

A két ország már szinte mintha már otthon lettek volna, úgy vették be maguk a ház belsőbb rétegeibe. Legalábbis eredeti elképzelésük szerint ez úgy zajlott volna, hogy csinálnak kávét, de az már annyira a végét járta, hogy nem lett volna elég egy főzésre se. Ezen túltették magukat és gondolták belenéznek a tévébe. A nappalit nem lehetett átszelni. Mind a kettő férfi sok csatát látott már, sok katonát és lovat és törmeléket látott elesve, elszórva a csatamezőn, néha úgy, hogy ameddig a horizont tartott, más se terítette a földet, de ez túltett mindenen. Franciaországnak egyébként sem volt egy kicsi háza. Külön a konyhájában és külön a nappalijában egy-egy Velencei Karnevált lehetett volna tartani akkora volt. A konyhát még megértették, hogy miért olyan nagy. Ha valaha valamit jól csinált az a főzés volt. A legrosszabb viszonyukban sem tudták volna azt mondani a főztjeire, hogy borzalmasak, és ugyan úgy, mint ötszáz évvel ezelőtt, úgy ma sem akad vetélytársa a konyhában, úgy mondjuk világszinten nem. Mesterszakács skilljei vannak, hogy szakadjon rá az ég, és megértik, hogy a jó ételekhez, sok hely kell. A nappali meg már csak azért hatalmas, mert már miért ne. Mert ha mindene fényűző, akkor az, ki ne maradjon.

Ez a focipálya méretű helyiség vastagon borítva volt mindenféle kacattal. Kartondobozzal, dekor gumival, papírral, ragasztóval, ragasztópisztollyal, celluxszal, purhabbal, műanyag csövekkel vagy csak műanyag darabokkal, papírmaséval, szövetekkel, ruhavásznakkal, mindenféle mennyiségben és színárnyalatban, szabásminta papírokkal, hungarocellel, de nagyon sokkal, és azoknak kölykeivel, a kis hungarocell bogyókkal. Továbbá ollóval, gipszel meg annak való kiöntősablonnal, itt-ott kikandikáltak ilyen ceruzák meg golyóstollak és festéktubusok is eszméletlen mennyiségben, itt-ott elszórva különböző méretű ecsetekkel együtt, meg, ha nem csalt az orruk, akkor még állt a levegőben a lakk és az akril festék szaga.  De ezt úgy kell elképzelni, hogy minden centimétert kihasználva beterítettek, beleértve a dohányzóasztalt, a kanapét, a foteleket, meg a tévé felét is takarta egy hanyagul ráhajított rongydarab. Azon se tudtak volna meglepődni, ha az egyik sarokban megpillantják Boudleaier csontvázát. Poroszország gondolt arra, hogy felhívja Bözsit, hogy nézzen körül, hátha itt megtalálja annak a Petőfi fickójának a maradványait, akit oly sokszor emlegetett neki régen.

Tehát ez a látvány erősen meggyőzte őket, arról hogy nem teszik a lábukat a nappaliba.

- Amondó vagyok... –kezdte Spanyolország –...hogy együnk valamit.

- Te egy okos gyerek vagy Tony, nagyon okos. –paskolta meg a feje búbját az albínó, és lelkesen magára vállalta a feladatot, hogy kifossza a hűtőt.

Ha lett volna mit elvenni, akkor még lelkesebb lett volna. De tüzetesen átfésülte mind a két hatalmas hűtőt, latba vetve, minden német precizitásos képességét, de semmit az égvilágon nem talált. Semmit. Üres volt az egész. Illetve a három karton energiaitalon kívül csak egy doboz vajat talált, meg két májkrémet, de kenyeret hozzá nem. Se semmi más pékárut. Eh... a penészes kiflin kívül.

Spanyolország minden egyes fiókot és szekrényt kinyitogatott valami eldugott finomság reményében, de semmi mást nem talált csak instant levest, amihez elég egy vízforraló, és tíz perc türelem aztán csókolom.

Már épp szerette volna kiadni magából a hitetlenkedését, mikor a spájz irányából erős kaparászást hallott, meg kétségbeesett nyávogást. Gyorsan odaugrott az ajtóhoz, kinyitotta és egy hatalmas fehér szőrcsomó suhant ki a lábai között.

- Hallod szerinted ez mióta van ide bezárva? –morgott Antonio, de egyúttal leellenőrizte a kamrát, hogy hátha talál ott valamit. Az istennek hála az tele volt, csak épp olyan kajákkal, amik hosszas elkészítést igényelnek. Bár a legbelső polcon talált tojást, amit még jónak is ítélt, úgyhogy azt kihozta és meg lett volna benne a jó szándék, hogy megcsinálja, hacsak nem tornyosult volna a mosogató környékén a ház létező összes tányérja, edénye, pohara, bögréje, evőeszköze mi más egyebe, ami így mellékesen olyan sok volt, hogy a pultról ráterjeszkedett a gáztűzhelyre, le a földre, meg még a végtelenbe és tovább.

- Ez a macska tiszta csont és bőr. –adta a helyzetjelentést Poroszország, aki a hátát cirógatta, mert amúgy a nagyon nagy hosszú bunda alatt nem lehetett volna látni rajta. –Ha az a baromállat kijön, megrugdosom, és egy hónapra bezárom a pincébe.

- Én kettő hónapra zárnám. –nyitott ki egy felsőszekrényt Antonio, mert valahol mintha rémlett volna neki, hogy látott macskakonzervet.

Látott is.

Ahogy szisszent a konzerv a macska fénysebességgel termett ott mellette és irdatlan hangos nyávogásba kezdett és úgy tekergett a férfi lábai közt, hogy egy fél lépést nem tudott tenni. A kiéheztetett jószág nem vette le a szemét az ő megmentőjéről, de főleg nem a dobozról, amiben túlélése záloga lapul.

- Ó, mindjárt, mindjárt cica. –beszélt hozzá sajnálkozóan Antonio. –Csak kell egy kanál, amivel szedhetek neked. –táncolt oda a mosogató környékéhez, és fintorogva elkezdett turkálni a szennyesek közt, mert azért nem jó dolog ki tudja meddig érlelni a sok mosatlant így a nyár derekán. A macska nem várta meg. Felugrott a spanyol lábára, az összes körmét belevájta és felmászott rá, akárhogy próbálta lerázni, meg akárhogy jajgatott tőle.

Az állat valósággal Antonio kezével együtt tépte ki a konzervet az ujjak közül, ami a földre esett, szétplaccsant a földön, tiszta dzsuvát csinálva maga körül, de legalább nem kellett a szedéssel bajlódni.

A sokáig bezárt, elfelejtett és éheztetett cica, veszett morgással együtt meg csapkodó farokkal falta be az ételt.

- Hát így is jó. –vakarta meg a fejét Spanyolország és kiöntötte a dobozból a maradék húst. –Rohadt dög, igaz? Elfelejtett téged. Bosszúból szétkapjuk, rendben? –hajolt le a fehér állathoz, és megsimogatta a hátát, ahol az összes csigolyája kiállt. Egyébként a macska sátánidéző nyávogással figyelmeztette a férfit, aki nem volt elég gyors és nem tudta elkapni a kezét, így a felingerelt szerencsétlen mind a tíz körmével rávetődött a kézfejére és szanaszét harapta, hogy az ő ételét csak senki el ne vegye.

Amikor Spanyolország megszabadult tőle, megértve az enyhe célzást arrébb sündörgött és levetődött egy székre Gilbert mellé.

- Szétkapom, ha kijön. –morogta, véres kézfejét rázogatva.

- Én veled tartok. Hogy tud ekkora mocskot csinálni egymaga? Ha nagyon akarnék, akkor se tudnék ilyet alkotni.

- Nem tudom, de lehet tényleg durva cucc ez a Japan Expo, ha így elhanyagolt mindent. Ide látom, hogy két hete nem mosogatott, és mindig új tányért vett elő magának, és főzni se főzött, hanem azon az instant szaron élt. Pedig tudod róla, hogy alapjárton nem igénytelen. Meg hogy a macskáját is így ott felejteni. Ez egy csicska. Hát már mióta éhezhet a szerencsétlen?

- Vannak bajok. –morogta Poroszország. –Nem akarom tüzetesebben megnézni a szobáját.

- Én se. –bólintott egyetértően Spanyolország.

Ezzel ellentétben, már mind a ketten a hálószobában voltak, alig tíz percen belül.

Amikor először beléptek ide, akkor még nem érezték annyira intenzíven a szagokat, mint most. Majdnem rosszul lettek tőle. Poroszország elhúzta a függönyt és szélesre tárta a kétszárnyú ablakot, de még így is inkább a pólóját az orrára húzta és úgy nézett körbe. A nap még nem kelt fel ugyan, de már világos volt, úgyhogy a terep is bevilágítást nyert.

A nappalii csendélet még itt is folytatódott, de már nem olyan katasztrofálisan, mint ahogy kint megtekinthető volt. Itt már csak a hungarocell törmelékek voltak, meg pár textil. Itt egy hatalmas ruhakupac volt az egyik látványosság, az ajtó mellett, ami úgy Antonio térdéig ért fel. Pár tányér a maga maradékával itt-ott elszórva éktelenkedett, meg a franciaágyának az egyik felén azok a japán képregények, figurák, meg egyéb ilyen gyerekes kinézetű anime szuvenírek foglaltak állást, a másik fele meg csak azért volt tiszta, mert Francis két napig ott döglött. Egyéként bizarr módon egy olyan párnát láthattak, ami majdnem megvolt százhatvan centi hosszú és egy meztelen animelány enyelgett rajta.

Gilbert és Antonio egymásra néztek és ennél a pontnál értettek egyet abban, hogy innentől kezdve mindennemű ismeretséget és kommunikációt betiltanak a francia és ő köztük, soha többet nem szólnak hozzá, kitagadják a baráti körükből, és megpróbálják minél hamarabb elfelejteni azt a sok együtt töltött évet.

Hogy ezt méginkább komolyabban vegyék a szobában még ott volt az a rózsaszín förtelem ruha is meg az ágy mellett egy lavór, amibe... amibe módosított alkohol illatozott, az anyag nem vész el, csak átalakul eszmei alapon.

- Hogy süllyedhetett ilyen mélyre? –pislogott elhűlten Spanyolország.

- Tony... szerinted kit verjünk meg? Japánt, amiért rászoktatta ezekre a szarokra, vagy őt, amiért képes volt ilyen szinten ráfüggni?

- Mindkettőt. –némán bólogattak az egyetértés jelében aztán elhagyták a bűntett helyszínét.

- Hallod... pedig valamilyen szinten még tiszta embernek tartottam. Amilyen piperkőc buzi, hát te gondoltad volna róla valaha, hogy ilyennek leszel a szemtanúja? –kérdezte Gilbert, aki még nem nagyon tudott napirendre térni ez fölött.

- Nem, ember, meg bárhányszor voltunk nála, mindig márványtisztasággal ragyogott az egész lakás! Soha életemben egy pókhálót nem láttam még a sarkokban, pedig abból van néhány! Még a pincéjében meg a padlásán se, márpedig az eléggé hardcore, hogy azokra is figyel.

- Erről! –emelte fel jelenetősség teljesen a hangját Gilbert. –Soha soha nem beszélünk. Senkinek. Ezer év múlva se. Ezt betiltatjuk. Ez egy államtitok lesz. Még az se. Ezt csak mi hárman meg a macska tudhatjuk senki más. Illegális, ami itt folyik.

- Egyetértek amigo mio. Amikor kiteszi a lábát a fürdőből, beleverjük az orrát a mocskaiba, mint egy rossz kölyökkutyának.

- Inkább tagadjuk őt le. Nem is ismerjük. Közünk sincs hozzá. A nevét se tudjuk.

- Az is jó megoldás. –bólogatott Spanyolország.

Ilyen ízelítővel szinte el hussant az a két és fél óra a beszélgetésükkel és a téma részletes körbejárásával és kibeszélésével, míg végül Franciaország kijött. Mindenki tudta vagy csak gondolta róla, hogy ideje nagy részét a fürdőszobában tölti, és most is annyit volt bent, mint egy nő. Hacsak nem többet. Két és fél óra. Mind a két országnak az volt a meggyőződése, hogy ez messze bőven retkesül sok idő. Bár csak akkor vitatták ezt meg, amikor később visszagondoltak rá. Akkor ott alig érezték fél órának a nélküle eltelt időt.

De Franciaország szinte újjászületett a hamvaiból. Frissen borotváltan, gyönyörűen csillogó hajjal, makulátlan tiszta és illatos bőrrel, ami szinte sugárzott, lépett elő patyolat tiszta fehér köntösében, mert ruhája mondjuk nem volt bent, hogy már felöltözve járulhasson a nép elé, meg varázslatos módon még a karikák is eltűntek a szeme alól. Kilépett a lecsúszott alkoholistának kinéző külsejéből, és mint valami fenség, úgy toppant be a konyhába a két barátjához. Hófehér fogakkal mosolygott rájuk.

- Hát ti még itt vagytok? Azt hittem elmentetek.

Csend. A két férfi csendben nézte őt, full komolyan.

Francis mintha megszeppent volna egy pillanatra, de ezt gyorsan betudta annak, hogy nem másért kap ilyen nagy figyelmet, mert ledermesztette őket a csodálatos kinézete és szóhoz sem jutnak.

- Ó ne nézzetek így, a végén még elpirulok. –legyintett, a pilláit rebegtetve.

Még mindig mély csend.

- Jaj, olyan kedvesek vagytok, ez a hallgatás minden csodálatotokat elárulja. Köszönöm szépen, de mindig ilyen ragyogó vagyok, igazán nem kell itt bókolni nekem. ......... Na, jó. –rántott a vállán. –Felkapok valamit, hátha addig felocsúdtok. –aztán szinte repülve elszökdécselt.

- Ez szerinted normális? –bökött utána a hüvelykjével Poroszország.

Spanyolország előszedte a kezét és elkezdett rajta számolni:

- Egy: vagy mi vagyunk teljesen megbolondulva és egyébként csilivili a ház, kettő: vagy ő szarja le ennyire, három: vagy nem veszi észre, négy: vagy nem akarja észrevenni, öt: vagy megpróbál természetesen viselkedni, mintha semmi gáz nem lenne, és miután elmentünk kiveri saját magán a hisztit.

- Kiverem én őt, de úgy, hogy csak úgy porzik. –morgott Gilbert.

Két perc után hallották, hogy a bolondja jön visszafelé. Azonnal befogták, visszavágták magukat ugyanabba a pózba, mint amiben utoljára látta őket, és mélyen, mélyen hallgattak.

Amúgy Franciaország egyszerű, de mégis előkelő ruhát kapott fel, valószínűleg mert nagyon elhitte magáról.

- Visszatértem. –libbent be, szó szerint. A tavasztündér és a széltündér szerelemgyerekének könnyedségével és kecsességével együtt, de amikor látta, hogy a két spanja azóta mozdulatlanul ücsörög és őt bámulják... így jobban megnézve már nem is olyan csodálva... valahol már furcsállta a szituációt, és rövidesen már kényelmetlenül érezte magát. –Srácok. Hahó. –integetett feléjük, hogy vajon reagálnak-e. Még csak nem is pislogtak. Egyik se.

Francis nyelt egyet, és körbenézett. Gondolta, hogy honnan fúj a szél. A fürdő előtt pont nem érdekelte a lakása kinézete, de az a tisztálkodás nagyon szépen kijózanította az elméjét, és amint áttette a lábát a küszöbön, majdnem felsikított a borzadványos látványtól, ami fogadta. Gondolta, hogy a barátai is ezért hallgatnak.

De ő, ugyan nem! Ő ugyan nem fog itt magyarázkodni előttük! Majd ha elmentek, majd akkor fog sikítozni és sírógörcsben elhalálozni, hogy hogy hagyhatta magát idáig elfajzani. De hát abban a nagy két hetes hajtásban... amikor minden perce számított... és a jelmeze mellé még koreográfiát is ki kellett találnia... és még a főnök is hívogatta... és még tetemes részben ő is részt vett az animecon előkészítésében (is)... és az utolsó napon még Japán és Amerika is betoppant, akiket valamilyen szinten ki kellett szolgálni... aztán a négy nagy nap alatt is egész végig kint volt... annak örült, hogy az ágyáig eltudta magát cipelni, nem még közben a rendre és tisztaságra ügyelni.

És mindebben a legtragikusabb az, hogy csak ötödik lett.

De azért beadta az ártatlant. Ismét körbenézett, és hogy teljesen tudatlannak tűnjön még a válla felett is átnézett, hogy a többiek nem-e amúgy valaki mást bámulnak.

- Mi az? –tárta szét a kezeit, amivel ártatlansága végső simításait végezte.

A két másik ország még mindig nem mozdult, de a szemük egyszerre villant egymásra, aztán vissza Franciaországra. Eltelt három másodperc és a pontosan megbeszélt stratégia szerint, egyikük sem pattant fel azonnal, mert azzal csak elüldözték volna a hülyéjét, hanem Spanyolország megdobta őt az egyik cipőjével (amit már előre levett), ami figyelemelterelésnek jó volt, de rögtön utána hozzávágta a másik párt is, ami már csattant a vállán. Eközben Poroszország felpattant a helyéről, és a jó katonai múltjához híven hamar ártalmatlanította Franciaországot.

Belemarkol a frissen fésült hajába, és odaráncigálta a mosogatóhoz, aztán elég közel nyomta az arcát a lehető legnagyobb mocsokhoz, tényleg úgy, mint egy kutyát, akit nevelni kell.

- Nééézd Francis! Nézd! Ezt nem szabad! Rossz Francis vagy! Mit gondolsz, két hétre így hagyni egy egész seregnek elegendő mosatlant a nyár derekán, jó ötlet?

- Meg a macskádat bezártad a spájzba, és majdnem ott halt éhen! –mondta Spanyolország is, ahogy fél lábon ugrál a háttérben és húzta a cipőjét.

- Na máááááár! –vonyított dühösen Francis és nagyon azon volt, hogy lefeszítse magáról Gilbert ujjait. –Most mostam hajat te vadember! Hagyj már békén! Úgy élek, ahogy akarok!

- De nem úgy élsz, mert te elvben egy szobatiszta teremtmény vagy, csak elveszi az agyadat a polippornó!  Nincs több kínai mese! –direkt mondta annak. Őméltósága persze hogy tudja, hogy ez japán találmány, főleg hogy nemrég tisztázódott több ízben is a származása.

- Így van! –állt oda melléjük Spanyolország és rátámaszkodott pont arra az egy tenyérnyi helyre, ahol nem volt mosatlan. Az neki volt kitalálva. –Le fogsz állni vele egy darabig, hogy elgondolkozz magadon.

Francis káromkodott egy sort, amit jobb nem lefordítani.

- Nem hiszem el! Ez már annyira a sokadik Japan Expom, hogy a számát se tudom! Már a legeslegelsőnél is ott voltam, amikor még sehol sem volt ez a szubkultúra! Nehogy már ti akarjatok eltiltani mellőle! Japán történetei jók! Még pár mangájába is besegítettem! Nem állok le, mert ti azt mondjátok! Eddig semmi bajotok nem volt vele, most mi lelt titeket?

- Az lelt minket, hogy a HetaTubeon az jön szembe velünk rögtön másnap legelsőként, hogy te az Eiffel Torony tetejét holt részegen osztod az áldást! Meg az lelt minket, hogy amikor betévedünk hozzád három nappal később, úgy néz ki a házad, hogy egy disznóól ehhez képest előkelőbb és kulturáltabb, és királyok fogadására alkalmasabb! –szidta össze őt Gilbert.

- Mon dieu! És mihez akartok kezdeni, mi?

- Azzal teheted jóvá az egészet, hogyha haladéktalanul kitakarítasz. –közölte Spanyolország.

- Enélkül a durva módszer nélkül is takarítanék, ti vadbarmok!

- De! –emelte feljebb awesome hangját Poroszország. –Előtte lemész a boltba, bevásárolsz, és összeütsz nekünk valami finomat, mert mi ilyen pótolhatatlan és jó barátaid vagyunk. Kávét mindenképp hozz ám.

Francis pofán röhögte. Bár képletesen, mert amúgy még mindig egy csúnyává vált spagetti darabbal nézett farkasszemet, amivel csak az volt a baj, hogy a spagetti vesztett, mert a fejét teszi rá, hogy pislogott a kis mocsok.

- És ha nem, mi lesz?

- Azonnal jövök. –szökdécselt el boldogan Spanyolország és pár anime figurával meg azzal a meztelen lányos párnával együtt tért vissza. –Ha ellenkezel, bajuk esik.

- Nem mered! Tony, nem mered!

- Nem-e? –mosolygott rá kedvesen a szomszéd, és megfogta az egyik bábunak a hosszú kék copfját és szép lassan elkezdte feszíteni.

- Spanyolország! Megszállak, ha megteszed! Esküszöm, kirobbantok egy háborút! Az egy limitált kiadású Miku-chan figura! Tedd le most rögtön!

- Jobb lenne, ha gyorsan igent mondanál. Húúúú, ott már szakad! –hajolt rá csodálkozva az erős gumianyagra, hogy tényleg jól látja-e. Persze csak blöffölt. Ő valahol nagyobb lelkiismerettel rendelkezett, mint Gilbert. Ha az ő kezében lenne, akkor a copf már rég nem lenne a helyén.

- Barbárok! Mit akartok zabálni? –adta meg magát szégyentelenül gyorsan Francis.

- Mindegy, valami finomat. –vigyorodott el Poroszország, aztán eleresztette az amúgy eléggé selymes grabancot. Ha nő haja lett volna, akkor talán órákig tudná taperolni meg simogatni, de így inkább kihagyná a lehetőséget. Este majd elég lesz Bözsi haja.

Franciaország már majdnem visszaélt a szabadságával és nekirontott volna valamelyikőjüknek, hacsak Antonio nem folyamodik új taktikához. A párnát a maradék macskakaja felé tartotta, és figyelmeztette, hogy gondolkozás nélkül belenyomja, ha próbálkozik.

Ezt még meg is tette volna. A párnát ki lehet mosni, azt nem sajnálta annyira.

A porba alázott francia nagyon duzzogva összekukázta valahonnan a pénztárcáját, cipőt húzott és akkora ajtócsapással együtt távozott, hogy vízhangzott a házban.

Külső szemmel nézve ez már túl nagy disznóságnak nézhetett ki. Hiszen, két „idegen” mit szól bele, hogy a másiknak milyen az életmódja, ráadásul még a magántulajdonát is fenyegetik, meg már bőven átlépték a becsületsértést, és a testi erőszakot is bevetették, és ezek után van bőr a képükön megvetetni és megcsináltatni vele a reggelijüket

De nekik ez már természetes volt. Majdnem heti szinten cseszegetik így, vagy akár még ennél durvábban is egymást. Francis igazából egyáltalán nem kapott kemény bánásmódot, és a két barátja tudta is jól, hogy a hisztije csak pillanatnyi, ez holnapra el is fog oszlani, mert ez tényleg nem volt semmi se. Amikor három napig lógatták őt fejjel lefelé egy folyó felett, na, az durva volt. Na, azután egy hónapig nem szólt hozzájuk. 

Meg most komolyan. Hol érdekelte Gilbertet és Antoniot, hogy mekkora káosz van Francis lakásában? Felőlük akár bele is halhatna, ha tudna. (Igen, amúgy legjobb barátok.) Egyszerűen ez volt a szórakozásuk. Sok ország hobbi szinten űzi azt, hogy a másik idegeire megy, oltogatja, vagy esetleg terrorizálja, de azt is csak meghatározott mértékben, ami sose harapódzik el túlságosan.

A Bad Touch Trio, ahogy egyszer már elnevezték magukat, felosztotta egymás között, hogy mikor melykőjüket fogják úgy szétalázni, ahogy most teszik épp Francissel és élvezettel teszik egymással. Persze az épp akkor elszenvedő félnek ez sose vicces, de utána ő is kiélheti a szadizmusát a második körben. Rajtuk kívül még ugyanezt a tevékenységet rendszeresen műveli egymással oda vissza Amerika és Anglia, Korea és Japán, Törökország és Görögország, Románia és Magyarország, Svédország egyenesen táblázatot vezet arról, hogy Dánia milyen időközönként megy őt boldogítani, meg még egy csomóan mások, akik amúgy titokban nagy barátok, csak ezzel mutatják ki a szeretetüket egymásnak.

Na, jó. Na, jó, talán Románia és Magyarország nem viccből csinálják. Volt már rá példa, hogy úgy egymásnak ugrottak egy világtalálkozón, hogy csak Németország, Amerika, Svédország, Törökország és Oroszország tudták őket szétszedni, és ha ők nem lettek volna, akkor helyben megnyúzzák egymást puszta kézzel. De ezt leszámítva, béke honolt és mindenki szeretett mindenkit. No meg, ha még a BTT nem is lenne elég egymásnak, akkor is találnak maguk körül más szórakozást. Poroszország például sokszor Ausztriához gangel át és boldogítja, addig, amíg a kisöccse lamúrozik a házban Itáliával, vagy mondjuk ő az egyik olyan szerencsés, aki a baszogatáson kívül el tud lenni másféle tevékenységgel is. A háború után megemberelte magát és megmondta a tutit Magyarországnak, úgyhogy igazából idejének hatvan-hetven százalékát vele tölti. Spanyolország még mindig szenved Dél-Olaszországgal. Romano kifejezetten élvezi az egyeduralmat, amit Tonynál terjesztett ki, aki pincsiként lesi minden szavát és mindenben a kedvére akar tenni. Meg szerencsétlen Spanyolországot ugyanilyen szórakozás szintjén Hollandia terrorizálja sokszor, meg mostanában Portugália is rákapott az ízére. Franciaország olyan törvényszerűséggel és magától értetődően nyomorítja meg Anglia életét, mint hogy a kétszer kettő az négy. Plusz néha rájár Kanada nyakára is. Bár az övére csak puszta szeretetből, de nem mindig veszi észre, hogy szegény fiú már a falra mászik tőle. Szóval így vannak el az országok egymással. Furcsa szórakozás, az lehet, és talán még durva is, de sokan vannak azon a véleményen, hogy: „Valamivel pótolni kell a középkori főtéri kivégzéseket meg a lovagi tornákat.” Mondjuk ilyen szempontból ez még tényleg békés bölcsődés játék a mászókában.

Franciaország nagy dírrel-dúrral tért vissza, és sértődöttségéből nemhogy beszélni nem volt hajlandó velük, de pillantásra se méltatta őket.

A kávét messziről nekivágta Poroszországnak, aki emiatt kiszedte Antonio kezéből a már jól ismert kék hajú lányt és elkezdte terrorizálni, addig, míg el nem készül az ital.

Franciaország megcsinálta. Miku-chan életét nem merte kockáztatni.

A kávé után a szöszi letúrta a mosatlanokat a tűzhelyéről meg a pult egy részéről, és nekikezdett a reggelihez. Azon volt, hogy direkt elrontja, de ez végül nem jött össze. Első osztályúra sikerült, ahogy mindig.

Amíg a két barbár lakomázott és kávézott, ő bepakolta a mosatlan egy részét a mosogatógépbe, a másik részét meg elkezdte takarítani a hagyományos módon. Kézzel és szivaccsal. Már előre hiszti rohamot kapott, hogy az ő bababőrének ez mennyire rosszat fog tenni.

Ez az egész négy óra hosszat vett igénybe, ami majdnem dupla annyinak tűnt a két férfi bántó vagy piszkálódó szavai között. Hamar már azért csinálták, hogy Francis szóljon hozzájuk, de ő ezt tudta jól, és dacból csak azért sem. Bár jól esett volna neki visszatámadni, de a hallgatása többet ért.

A megerőltető mosogatás után szeretett volna leülni, pihenni egy kicsit, de felrugdosták őt, hogy arról szó sem lehet. Így hát összeszedte a szennyeseit, a ház minden pontjából és berakta a fehér adagot mosni. A feketéket azután fogja. De az várhat, mert vagy egy óra, amíg kész, és addig nekilátott a szobájának. Bár eléggé fintorogva és hisztisen és egyáltalán nem akarva, de a megfelelő ösztönzés mellett, hamar nekiugrott.

Délután négyre már annyira kimerült, hogy azt se tudta hol van. Ekkora megerőltetést csak háromszor tett az életében. A Százéves Háború elején és a végén meg a Cári Oroszország leigázásában. Utána mindig a könnyebb utat választotta, és várta, hogy a sült galamb a szájába repüljön. És ez a taktika mindig bevált, mert ő Európa legdicsőbb és legcsillogóbb ékköve, nem érti, hogy miért kell ezt ennyire siettetni. Így is úgy is megcsinálja a házimunkát, mert nagyon bántja a szemét, de azért jelentős pihenésekkel megtűzdelve. Nem ám, egyhuzamban! Hát hová fajul ez a világ?

Gilbert és Antonio délután ötkor már megszánták. Besegítettek neki a nappali takarításában, meg a két vendégszobát is valamilyen szinten kinyalták, ahol Amerika és Japán szállt. Egyébként majdnem összeverekedtek azért, hogy melyikőjük takarítsa Kiku szobáját, mert az volt a legtisztább pontja az egész háznak.

Közös erővel olyan este nyolcra sikerült mindent eltakarítaniuk, és olyan csilivilire varázsolni a házat, hogy a földről is lehetett volna enni. Bármelyikről.

Francisnek elpárolgott a haragja és hirtelen felindulásból magánál marasztalta a két spanját, hogy majd reggel hazamennek kényelmesen. Így is lett.

Másnap hazafelé Gilbert és Antonio elhatározta, hogy elmennek meglesni Amerikát.

Vele ugyanezt a forgatókönyvet játszották végig, csak amíg Francis a fáradtság miatt nem tudott takarítani, addig Alfred már lassan az ötödik napja a saját mocskában élt, mert lusta volt keresztbe szalmát tenni, és egyébként is úgy gondolta, hogy majd Kanada jószívűségből megcsinálja helyette. Szerencsére a Goku figurával őt is meglehetett vesztegetni, és Gilbert meg Antonio eldöntötte, hogy másodállásban takaríttató szolgálat lesznek.

A történet utórengései: Francisnak öt hónapig gondosan elrejtett arccal kellett közlekednie az utcákon, mert a HetaTubeon elterjedt incidense után boldog-boldogtalan felismerte és csak a jófejek álltak oda mellé selfiezni, a rosszfejek, telibe röhögték. Egyébként is szégyellte magát, mint a fene, és az igen dühös főnökök előtt sem volt kellemes élmény megjelenni.

Gilbertnek a feje majdnem a magyar határra lett tűzve, amiért a megígért este helyett, csak két nappal később sodorta a rossznyavalya Erzsi kapuja elé. 

Antonio egy részeg pillanatában megpróbálta Francis lolita ruháját ráadni Romanora, amiért kórházba került.

(No látjátok, itt van rá az ékes bizonyíték, hogy nem tudok normálisan lezárni egy történetet.)