A legerősebb

Életem leghosszabb fanficje....

Ivan, plíz :3

A legerősebb

- Hé, Oroszország! –szólt oda neki Amerika.

- Hm? –nézett rá kedvesen és érdeklődve amaz.

- Elmesélnéd, hogy hogy győzted le az ellenségeidet?

Oroszországot meglepni meglepte, hogy ilyen hirtelen érdeklődik ez az ember az ő történelme iránt, de annyira megörült a kérdésnek, hogy el se gondolkozott azon, hogy ez miért lehet. Hisz mi rossz származik belőle? Mi baj történhet? Legalább végre rákérdezett dicső múltjára.

- Természetesen. Melyik ellenségeim vereségére vagy kíváncsi?

- Mondjuk Franciaországéra és Németországéra.

- Ó, mind a kettő szép történet. –mosolygott rá Amerikára nagyon szélesen a ruszki, feltüzelt szemekkel. Hirtelen úgy érezte, ismét átéli a régi győzelmeit. –Mind a ketten ugyanazt a hatalmas hibát követték el. Akkor támadtak, amikor közelgett a tél. Közelgett a tél. –emelte ki a szavakat, jelentőségteljesen. –Egyébként is hatalmas és erős voltam, de a hideg beköszöntével az erőm csak növekedett és növekedett. Mindkettejük seregei lassan, de biztosan megfagytak, eluralkodott rajtuk a nyomor és a kétségbeesés, míg a végén csak egyetlen fújással eltüntettem őket a földemről. Akik túlélték megalázottan és megtörten tértek haza a meleg hajlékukba. Nos, így győztem le Franciaország seregeit és a nácikat. –mosolygott nagyon szélesen és vidáman Oroszország. Nagyon örült a fejének. Ő a nagy és erős és hatalmas és dicsőséges Oroszország, akinek olyan hosszú és szép történelme van, hogy azzal betelni nem lehet, és most itt áll előtte ez a jenki, akinek alig-alig van valami a háta mögött, és ezt végre ő is érzi, azért van olyan csendben.

Amerika valóban hallgatott egy kicsit. Fürkészte egy darabig Oroszországot, aztán lassan elővett a zsebéből egy napszemüveget. Levette a rendes szemüvegét, és a helyére rakta azt.

Karba tette a kezeit.

- Akkor hogy lehet az, hogy mégis elvesztetted a Hidegháborút? –nyomta meg a hideg szót jelentősségteljesen.

Aznap Oroszország a fennmaradó idejét harminckét kiürült vodkás üveg társaságában töltötte, magányosan és elhagyatottan egy már régen kiürült kocsma pultjánál. 

Aha. Szép is lenne ha magamtól írnék ilyen egyszerűt de nagyszerűt... Lényegében ki Ctrl C -Ctrl V-tem az egészet, de annyira tetszett, hogy muszáj voltam.