Helló Mindenki!
Nem is tudom, hogy hol kezdjem....
Talán ott, hogy ez egy Hetalia fanfictionokkal teletűzdelt kis oldalacska.... ^^
Elöljáróban csak annyit mondanék, hogy ennek a blognak a megszületése eszméletlen sok noszogatást vett igénybe. Hogyha a környezetemben élők nem mondogatták volna négy éven keresztül folyamatosan, hogy csináljak már egy oldalt ahova kipakolom az írásaimat, akkor ez most nem lenne itt. Ritka önkritikus példánya vagyok az emberiségnek, aki soha nincs megelégedve az alkotásaival és vagy ötszázezerszer újraolvasom az írásaim, aztán ha nem tetszik, akkor dobom a kukába.... és általában nem tetszik. :D
Ez év augusztusában lesz harmadik éve, hogy megismerkedtem kedves Himaruya Hidekaz remekbe szabott animéjével, a Hetáliával.
A Hetalia sok értelemben feltette az i-re a pontot. Például végérvényesen yaoistává tett, megrekesztette az animés korszakomat, és rávett arra, hogy random elkezdjek nyelveket tanulni (mindet olyan kőkemény egy-két hétig, de a szándék a fontos), hozzásegített pár töri ötöshöz, és még sorolhatnám.
Mint minden lelkes kis fan, jómagam is elkezdtem gyártani a fanartokat és a fanfictionokat.
Ezeknek a fanfictionoknak szenteltem ezt az oldalt, de hogy azok mennyire emészthetőek a nagy közönségnek azt nem tudom. Elsősorban mindig csak magamnak írogattam őket hobbiból, de akiknek megmutattam, ők mondogatták, hogy mindenképpen publikáljam őket.
Többedik sorban azért sem fűlt a fogamhoz a dolog, mert akiktől neten olvasok történeteket, ők sokkal kreatívabbak nálam, általában hetente raknak ki egy-egy alkotást, ha sorozatot írnak, akkor napra pontosan kiteszik a folytatást stb. és én tudom magamról, hogy sajnos ilyen magatartásra alkalmatlan vagyok. Van az úgy, hogy elkezdek egy történetet, aztán hónapokig csak porosodik, belekezdek egy másikba, azt is ott hagyom, az is porosodik, elkezdek egy harmadikat, majd visszatérek az elsőhöz, tehát olyan szinten vagyok rendszertelen, hogy az a művészet határait súrolja.
Mindig is attól tartottam, hogy addig rendben van, hogy én csinálok egy oldalt a fanfictionjaimnak, de ha az emberek rákapnak, akkor az igényeiket kutya kötelességem kielégíteni, és az már nem fog menni, de nemrég felhagytam a kétszáz oldalas regények írásával és elkezdtem one-shootokat írogatni.... bár azok nagyja sincs befejezve. ^^"" Amik be vannak, azokat szépen kipakolgatom, aztán majd bővülnek. Így talán működni fog a dolog.
Talán feleslegesen, de azért megemlítem az írási stílusom.
Discovery writeing, ami annyit takar, hogy az írás vezet valahova. Általában SEMMI de SEMMI az ég egy adta világon ötletem nincs arról, hogy mit írjak, vagy hogy hogy folytassam. Hogy mi legyen a cselekmény, mi legyen a karakterek indítéka, nem írok előre mini vázlatot, hogy "igen, ez most így fog kinézni", szóval kb. semmi nincsen meg, csak úgy elkezdem a nagy világba, aztán majd lesz belőle valami.
Ebből kifolyólag rettenetesen in medias res az összes történetem. Nincsen felvezetés, csak úgy beledobom az olvasót a közepébe, aztán evickéljen ki valahogy. :D
Sajnos, ahogy az elején nincs felvezetés, úgy a végén sincs ötletem, hogy hogyan is zárjam le, ezért általában a történetek végei is olyanok, mintha ollóval elvágták volna. (Tisztelet a kivételnek.)
Ezekért bocsánatot is kérnék már az elején.
Amiért még bocsánatot kell kérnem, és amit le is kell szögeznem az az, hogy a történeteimben elő fognak fordulni káromkodások.
Egyrészt ezt arra fogom, hogy ha már magyarok vagyunk és miénk a leggazdagabb szitokszó szótár, akkor éljünk is vele, de szerintem egy karakter attól lesz élethűbb, ha kicsúszik a száján egy-egy trágárság, hisz minden ember szokott ám élni ezzel a joggal... meg néha nem is tudom kifejezni máshogy a szituációt csak csúnya szóval, úgyhogy ha esetleg zavaró, akkor jelezzétek és visszafogom magam, de így az elején még meghagyom őket, úgy ahogy vannak....
Oh..... és a címek terén is rettenetesen unkreatív vagyok, szóval előfordulhat, hogy egy óvodás ötleteivel versenyképes címet vagyok képes odavésni a történet tetejére.
A történetek itt-ott shounen-ai -t tartalmaznak, gondolom, nem árt, ha ezt is megemlítem, de általában nem olyan vészesek, és nem mindegyik az körül forog.
A Hetalia egy nagyon kétélű dolog, mert lehet egyszerre nagyon sad és egyszerre nagyon fékevesztett baromság... elsősorban a vidámabb alkotásaimat teszem ki, hogy a világért se riasszalak el titeket így az elején a depressziótól csöpögő történeteimmel.
(Bár megjegyzem, a depressziótól csöpögő történetek általában jobban sikerednek. :D)
Azt hiszem egyenlőre ennyi volna, kellemes olvasgatást!
